Egyesületünkről
1995-ben alakult Id. Növényi Norbert kezdeményezésére. Norbi bácsi életcéljának tartotta a női birkózás beindítását, sajnos az eredményeket már nem élte meg. Súlyos betegség után távozott közülünk. Ezután Kapitány István vette kezébe csapatunk irányítását, edzését folytatva a már megkezdett munkát. Egyesületünk 1998 óta részt vesz az Országos bajnokságokon és nemzetközi versenyeken. Évről évre eredményesebbek vagyunk.
- 17 Magyar bajnokság I. helyezés
- 6 Diákolimpiai I. helyezés
- Ifi Európa bajnokság IV. helyezés és egy V. helyezés
Az országos ranglistán minden évben előrébb lépünk. 2004-ben 15. helyen szerepeltünk 117 birkózó egyesület közül, köszönhetően az I. II. III. és pontszerző helyeknek. 2004-től bekapcsolódtunk a Sumo birkózásba is, ahol szép eredmények születtek. A legutóbbi Európa bajnokságon 3 fő vett részt, ebből kettő VI. helyezést egy pedig VII. helyezést ért el.2004-es Tókiói Világbajnokságon 1 fő vehetett részt VII. helyezést ért el, ami súlyában az európai versenyzők közül a legeredményesebb volt. Sumoban csapatunknak diákkorosztályban Diákolimpiát és Magyarbajnokságot is sikerült nyernünk.
Feladataink a birkózás és Sumo utánpótlás nevelése, az egészséges, sportos életmódra nevelés. Csapatunk főrész a szülői támogatásból gazdálkodik, segítőink közé tartozik a XVIII. Ker.-i Polgármesteri Hivatal és a Nemzeti Sporthivatal, ezen kívül különböző pályázatokon próbálunk anyagi eszközökhöz jutni. |